STARCK

Phillipe Starck korunk egyik legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb, legkreatívabb tervezője, akiről tényleg csak legekben lehet beszélni. És biztosan van legalább egy olyan tárgy, amit már te is láttál!

9ddddd45c3b799f80f0a0902f8249d85--philippe-starck-bathroom-faucets
Ahogy vannak „alapművek” úgy léteznek, „alap Művészek” is. Egyrészt, ha akarod, ha nem, biztosan találkoztál már a munkájával, másrészt mert olyan hihetetlenül zseniálisak, hogy nagyjából mindegy mit vesz a kezébe, egy csoda fog születni belőle, legyen az egy konyhai hámozó, citromfacsaró vagy akár egy szálloda. Bizonyára kicsit elfogult vagyok, mert nekem személyes kedvencem, az egyetemen „kötelező tananyag” volt, sokak számára példakép.

Montázs1
Philippe Starck építész, tanár, bútortervező, formatervező. 1949-ben született Párizsban. Apja feltaláló és mérnök volt, így valószínűleg tőle örökölte a formák és újítások szeretetét. 1968-ban már saját design cége volt, ahol felfújható tárgyakat készítettek.
A 80-as évek tájékén kezdett fellendülni karrierje, amikor az akkori francia elnök, Francois Mitterand privát apartmanjának belső terét megtervezte. 1986-tól a Domus Academy design tanszékén, egyetemi tanársegédként is közreműködött. Életét jelenleg Párizs – New York – Burano – London között ingázva éli.
Azon kevés tervezők egyike, akik támogatják a jövő feltörekvő designer nemzedékét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a BBC csatornáján 2009-ben indított “Design for Life” nevet viselő műsor, melyben 12 diák versenyzik 6 hónapon keresztül, Starck cégének párizsi székhelyén.

fc682485921a142ccf5d9a899b7433b9

Montázs1
Hitvallása:” Politikus, etikus, felforgató, ökológus, vicces…ilyennek látom alkotói küldetésem.”
A több mint 10 000 – befejezett vagy folyamatban lévő- alkotás, a globális hírnév és a fáradhatatlan tervezői elméje ellenére, sosem feledkezik meg a lényegről, a küldetéséről, az alkotásról, ami bármilyen formában öltsön is testet, célja, hogy az emberek minél szélesebb rétegeinek tegye jobbá az életét. Nem más Ő, mint egy világpolgár, aki kötelességének érzi, hogy megossza etikailátásmódját egy jobb bolygó érdekében. Szokatlan helyeket és tárgyakat alkot, amelyeknél a szépség előtt az a cél (mert egy formatervező sohasem díszit!), hogy jók legyenek.
Ikonikus alkotásai magukon viselik tervezői törekvését a világ megváltoztatására, új életstílusok létrehozására, az intelligencia hasznosságára és az intelligens hasznosságra.
Tervezett csaptelepet a Hansgrohenak (Axor család), lámpákat a Flosnak, Konyhagépeket a Gorenjének és többek között flip-flop kollekciót az Ipanema-nak.

Gorenje_by_Starck_Ambiente 1

montázs3

 

forrás: www.starck.com

Add Comment Register



Mondd el véleményed

Hozzászólás írásához