Meditációs terek: Harmónia és elmélyülés

Egyre több modern otthonban érhető tetten az az igény, hogy legyen legalább egy apró helység vagy sarok ahová egy fárasztó nap után elvonulhatunk és kiengedhetjük a felgyülemlett „fáradt gőzt”.

A meditáció és az erre a célra kialakított terek hagyománya a legtöbb kultúrában és vallási örökségben megtalálható. Téves berögződés tehát, hogy a meditáció „mint olyan” alapvetően távol keleti találmány: a belső békére, harmóniára, önreflexióra irányuló gyakorlatok ugyanúgy megtalálhatóak a közel keleti vallások és keresztény kultúrkör hagyományai között is.

Már csak ezért is fontos előre leszögezni: ha meditációs teret készülünk kialakítani otthonunkban nem kell feltétlenül a távol keleti jegyekre gondolnunk. Tökéletesen megfelelő saját magunkból – ízlésünkből – és adott esetben már meglévő életterünk adottságaiból kiindulni.

Milyen helyiségekben érdemes meditációs teret kialakítani?

Kisebb nagyobb kreatív ötletekkel, átalakításokkal használaton kívüli padlásterekben, fészerekben vagy akár garázsokban is kialakíthatunk magunknak olyan személyes tereket melyek egy-két óra elvonultságot, nyugalmat biztosítanak.

Hogyan lehet meditációs terem kis lakásban?

Meditációs tér kialakításánál nem feltétlenül szükséges külön szobát szánnunk erre a célra. Tökéletesen elég, ha már meglévő tereinkben alakítunk ki egy kisebb sarkot melyet új funkcióval – és ez által új külsővel – ruházunk fel.

Válasszunk ki egy szobát (lehetőség szerint zárható tér legyen, pl.: a hálószoba egyik szeglete) melyben fel tudunk szabadítani körülbelül 1,5 – 3 m² helyet. Válasszunk ki egy – a szoba eredeti színével harmonizáló, ám attól némileg eltérő – festéket és egy egyszerű átszínezéssel (akár egyedi mintákkal) alakítsunk ki egy olyan eltérő falfelületet (szentélyt, ha úgy tetszik) mely kijelöli a választott „tér-kivágás” új karakterét.

Helyezzünk el ebben a térben egy olyan ülőalkalmatosságot (jóga-matrac, hintaszék, párna, babzsák) melyben leginkább el tudunk lazulni.

A választott „tér-szelet” legyen letisztult és egyszerű, ám érdemes legalább néhány olyan attribútumot elhelyeznünk benne, mely figyelmünket belső békénk irányába fordítja: Ilyen alkalmatosság lehet egy kis zsámoly gyertyákkal, egy füstölő, egy számunkra kedves személyes tárgy, esetleg bútor vagy egy kép melyre ránézve kiszakadhatunk a hétköznapok sokszor nyomasztó szorításából.

Wallme Tipp!
Galériáinkban számtalan kép közül válogathatsz, mely meditációs tered dísze lehet! Ha nem találtál megfelelő képet, küldd el nekünk saját fotódat és mi egyedi modern alkotást varázsolunk belőle!
Add Comment Register



Mondd el véleményed

Hozzászólás írásához