Hamarosan becsöngetnek

… avagy hogyan dobjuk fel a gyerek szobáját sulikezdés előtt. Ne feledjük, mindannyiunknak jól jön egy kis motiváció, főleg, ha vége van a nyárnak, és vissza kell zökkennünk a dolgos (iskolás) mindennapokba!

A nyár még javában tombol, de a szeptemberrel nemcsak a meteorológiai ősz, hanem az iskola is elkezdődik. Van, aki várja, van, aki egyáltalán nem, megoszlanak a vélemények korcsoportok és habitus szerint.

Aktuális írásunkkal azoknak a szülőknek szeretnénk ötleteket adni, akiknek kicsivel jobban kell motiválnia csemetéjét a ráhangolódásra. Ne feledjük, a gyerekünk szobája nemcsak tanulásra való, ez egy multifunkcionális hely számára! Itt kapcsolódik ki, ide bújik a világ elől, itt töltődik. Tartsuk ezt szem előtt, és semmiképp se hagyjuk ki őt a mókából! ;)

Számtalan lehetőség kínálkozik erre a célra, az egészen kicsiktől a nagy kamaszokig mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. Íme, néhány tipp a teljesség igénye nélkül:

PIXERS_AlphabetStickers_56334860_blog

Kisiskolásoknál könnyebben tanulhatóak a betűk, ha mókás alakban a falon is ott vannak. Így a suliban is jobban asszociálnak majd, és leckeírásnál csak a falra kell pillantani, ott lesz a segítség!

„Színezd újra!” remek lehetőség, hogy a gyerek maga varázsolja egyedivé a saját szobáját. Nincs többé vita abból, ha összefirkálja a tapétát, remélhetőleg ezek után megelégszik a saját falával.

Feledékenyebbek figyelmébe! az ajtóra ragasztható matricával elkerülhető, hogy otthon maradjon valami. Nálunk egyedi matricákat is rendelhetsz, érdeklődj itt: info@wallme.hu

Nem megy a földrajz? Vagy a gyerekben egy világutazó veszett el? Ennek a térképes dekorációnak biztosan örülni fog, fotókat tűzhet ki azokra a helyekre ahol már járt. Garantáltan imádni fogja.

pixersTOP50_22_r127425_bez-nagyobb

A kedvenc hősei vigyázhatják az álmát. Nálunk saját képből is készíthető vászonkép, ami jóval esztétikusabb megoldás, mint a ’90-es évek mintáira a tini magazinok posztereit a falra ragasztani. Nem beszélve arról, hogy egy kis grafikai trükkel akár a csemetéből is lehet a kedvenc hőse ;)

pixersTOP50_09_56694718_bez

A motiváció és a pozitív visszajelzés nagyon fontos mindenki számára, különösön egy bizonytalan tininek.  Ha nemcsak „lelki szemei előtt lebeg”, hanem a falra pillantva bármikor láthatja azt a képet vagy feliratot, ami őt motiválja, jobban fog benne hinni! A szülőktől ezek úgyis csak üres frázisoknak hatnak. Hiába, nem könnyű a kamaszokkal! :)

Forrás: www.pixersize.com

Add Comment Register



Mondd el véleményed

Hozzászólás írásához